Igaz szerelem nem csak egy van az életben.
Én például egész életemben szerelmes vagyok. Szerelmes vagyok helyekbe, tárgyakba, persze emberekbe is, élethelyzetekbe. Szerelmes vagyok a melegbe, a napsütésbe, a kékségbe. Idegen vidékekbe de az otthonba is- Egy forró toscanai rozés nyáréjszakába, Hollandia nyugati partjának falvaiba és delft kékjébe, Erdély ezer színű őszi hegyeibe. Szerelmes vagyok a kávéba, a mákosbejglibe és a mangós Pepsibe is.
A kanapéba ahol éjjeleket töltenék bekuckózva a kedvenc sorozatommal, a fürdőkádba sok habbal és egy jó könyvvel. Szerelmes vagyok könyvekbe, novellákba és történetekbe is. Szerelmes vagyok a laptopomba mert egy csomó kellemes élmény és program ott született. Néha őket is elveszítjük és olyankor bele kell szeretni az újba is. Szerelmes vagyok az autó(i)mba, mert olyan sok helyre vittek már el (és mentették meg az akár életemet)
És természetesen a családomba, mindenekelőtt a gyerekeimbe, akik a legjobb fejek az egész univerzumban, hogy elviselik az anyukájukat. (És ez fordítva is igaz)
Szerelmes vagyok a régibe és az újba. Szerelmes vagyok a múltba is, a múlt szerelmeibe, akik ott és akkor a legnagyobb szerelmek voltak. Szerelmes vagyok a jelenbe, mert a mindennapok boldogsága elképzelhetetlen lenne nélküle. De még inkább szerelmes vagyok a jövőbe mert hiszem hogy én alakíthatom .
A legjobb pedig az az egészében, hogy mindezekbe egyszerre lehetek szerelmes.
Szerelmes vagyok a világba sőt a világmindenségbe. Az érzésekbe. A farmernadrágomba és a piros cipőmbe is.
Szerelmes vagyok a látomásaimba. A képbe hogy ott állok a derzsi templomban és hűséget fogadhatok egyszer életemben az oltár előtt is. Holtomiglan.
És szerelmes vagyok az emlékeimbe, mert azok is mind gyönyörűek. Talán az egy kivételével, ami éppen 5 éve történt. Holtodiglan.