– Nos, megvolt az üzenet? – kérdezte Vince, miután kifulladva felértek a Kis-Somlyó tetejére.
– Igen, meg. – válaszolta Zsófi szűkszavúan. Valóban megkapta az útmutatást, de az élmény annyira friss volt, hogy még gondolkodnia kellett, mielőtt megszólal. A választ azonban megkapta: „Nem kell, hogy valami fekete legyen vagy fehér. A szürkének rengeteg árnyalata van.”
Zsófi, évente többször is felmászott a kis kápolnához. Az a hely beszélt hozzá. Ezt bizonyára azért is érezte így, mert először Gergővel közösen mászták meg, akkor még kollégaként. Székely kertek mellett indultak, ahol már színesedett a tulipán, bár a köveket borító moha még sok helyen fagyos volt, csúszott. Visszanézve látszott a gyönyörű völgy, a Kegytemplommal. A hely első üzenete akkor az volt, hogy kollégából legyenek társak. Tudták, hogy életük végéig hálásak lesznek ezért a kirándulásért. És így is lett. Életük végéig tartott. Zsófi ugyanis ma másodszor mászta meg a hegyet Gergő nélkül. Már nem izgult, tudta, hogy a hegy ismét üzen majd neki.
Zsófi két éve vesztette el Gergőt. A férfi halála előtt 2 hónappal még felment vele a hegyre, betegen, lefogyva. Hiszen megfogadták! Zsófi pedig Gergő halála után is beteljesítette ígéretüket, amit a hegy mindig meghálált. Üzent neki most is. Nyáron volt itt utoljára, és mászott először egyedül. Akkor engedte el Gergőt igazán. A hegy akkor azt súgta: ne izguljon, fog még feljönni ide szerelmesen. Zsófi a hosszú gyász után azt érezte, talán lezárhatja a nehéz időszakot és kész a továbblépésre. Miközben saját fájdalmával volt elfoglalva, egy fontos dologról azonban megfeledkezett. A hegy ma erre emlékeztette. Megértette vele, hogy mindennek megvan a maga ideje. Lesz majd bizonyára új társ az életében, de miért akarná ezt siettetni? Legyen türelmes. Hiszen Gergőtől is ezt tanulta! Ne akarjon fekete és fehér között dönteni. Egyszerűen csak élje az életét. Élvezze ki annak minden pillanatát. S ha majd kell, megjön az új élet is. Talán már holnap, talán csak évek múlva.
Zsófinak eszébe jutott az is, mit kívánt közvetlenül Gergő halála után, amikor egyik napról a másikra felfordult körülötte a világ. Ez az új élet lett az öröksége: miután Gergő korábbi házasságából született gyerekei azonnal kidobták őt közös otthonukból, és közös vállalkozásuk minden feladata is az ő nyakába szakadt, valóban minden megváltozott. Semmit nem szeretett volna akkor jobban, mint hogy legyen végre az életében egy kis nyugalom és állandóság. És lám, most, hogy mindez megvan, sürgeti akarja a történéseket?!
A hegyről leérve betértek a kegytemplomba is. Többször járt már ott, de még sosem ment fel az oltárhoz. Úgy gondolta, erős a hite, de nem istenben. Inkább hitt saját magában, s kételkedett benne, hogy bármi imádság jobban működne ennél. Ám miután barátnője indulás előtt halálra unszolta, gondolta megteszi. Mi történhet? Amíg sorban állt, azon elmélkedett, hogy eddig bármit is kívánt az életben, mindig pontosan megmondta, mit szeretne. Igazából sosem engedte ki a döntést a kezéből. Most hirtelen ötlettől vezérelve azt kérte: „Történjen minden úgy, ami engem majd boldoggá tesz. Legyen ez akár fekete akár fehér, akár a szürke bármelyik árnyalata.” – fogalmazta meg magában, majd kesztyűjével megérintette Krisztus hívők által fényesre simogatott lábát.
Most nem egyedül volt, kollégájával, Vincével indultak útnak, ketten jöttek előadni egy konferencián, s mivel a férfi még nem járt Csíkszeredában, felajánlotta, hogy elkíséri. Felmerült benne, vajon az élet fura játéka-e: újra egy kollégával, újra a Somlyón, de hamar elhessegette a gondolatot. Talán ő is az üzenet része volt. Hogy létezik állapot egyedüllét és társ között is. Úgy hívják barátság. Zsófi megnyugodott. Amint hazaért, azért megrendelte azt a vörös tűsarkút, amire olyan régen vágyott.